A TATAI ESZTERHÁZY KASTÉLY FELÚJÍTÁSA KAPCSÁN
A tatai Eszterházy kastély örvendetes felújítása során az épület külső falaira felkerült néhány, az épület nívójához méltatlan, de önmagában is értékelhetetlen színvonalú, kivitelezésében és tervezésében is elképesztően silány, a lehető legalacsonyabb igényszintet is mélyen alulteljesítő, „kovácsoltvas” falikar. A tervezés kimerült az ötletszerűen meghajlított négyzetvasak véletlenszerű egymáshoz illesztésének, aránytalan és bármiféle kompozíciót nélkülöző összerakásában, a kivitelezés ugyanilyen felszínességgel történt. Az ívhegesztéssel durván összekötött elemek, az alig eldolgozott hegesztési varratok, az ügyetlenül meghajlított és árkolt idomvégek bizonyítják a kivitelező szakmai hozzá nem értését, a villamos kábel bekötésének , vezetésének módja pökhendi nemtörődömségről árulkodik. A szakmai minimum ilyen súlyos semmibevétele egy falusi kocsma falán is elfogadhatatlan lenne, de egy országos jelentőségű, frissen renovált, első osztályú műemlék épületen mélységesen felháborító, szégyen, gyalázat.
A Magyarországi Kovácsmíves Céh hosszú évek óta szembesül ilyen, és ehhez hasonló szomorú esetekkel. A hazai műemlékvédelem intézményi és gyakorlati szétesésével törvényszerűen bekövetkező szakmai színvonalzuhanás a mi szakmánkban is szinte helyrehozhatatlan károkozással járt. A kizárólagos üzleti szempontok uralma, és a mindenütt burjánzó korrupció teszi lehetővé, hogy nemzeti örökségünk gyöngyszemeit lelkiismeretlen ügyeskedők tegyék tönkre. A tatai falikarok példája apró, akár jelentéktelennek tűnő ügynek is minősíthető, de élesen rávilágít a helyzet komolyságára. Céhünk tagjai sokszor reménytelen erőfeszítéseket tesznek mesterségünk becsületének megőrzésére, de közben nap mint nap tapasztatják, hogy kóklerek, szélhámosok teszik tönkre azt.
Tisztában vagyunk azzal, hogy szavunk pusztába kiáltott szó, de tartozunk önmagunknak és a szakmánknak azzal, hogy tiltakozzunk a tatai botrányos fércmunkák, és minden, a kovács mesterségre gyalázatot hozó munka ellen!
2019-10-05.
Takáts Zoltán
kovács iparművész,
a Magyarországi Kovácsmíves Céh céhmestere
OSZD MEG EZT A HÍRT BÁRMELYIK FÓRUMON, AHOL SZERETNÉD
OSZD MEG EZT A HÍRT BÁRMELYIK FÓRUMON, AHOL SZERETNÉD
TŰZZEL-VASSAL FESZTIVÁL 2024
Tűzzel –Vassal Fesztivál Székesfehérvár 2024. 06. 22. A Fehérvári Kézművesek
KOVÁCSÜNNEP BALINKÁN 2024
2024. 04. 06. A Magyarországi Kovácsmíves Céh idén is
SZLOVÉN-MAGYAR EGYÜTTMŰKÖDÉS
Szlovén kovácsok Balinkán Szlovén barátaink látogattak el balinkai műhelyünkbe.