A 2009. augusztusában elkezdett programot 2010. szeptember 30-án sikeresen befejeztük.
A program egyik legfontosabb eredménye egy összesen kb. 5 órányi, 60 elemből álló oktatófilm sorozat, mely részletesen bemutatja a könnyű magyar parasztszekér készítését. A szekér minden fa és vas alkatrészének elkészítése és a szekér összeállítása felvételre került. A kisfilmek alapján a szekérkészítés konkrét szakmai fogásait még nem ismerő, de a szakmájuk alapjaival tisztában levő mesteremberek megtanulhatják e mesterség rendkívül értékes, sok egyéb területen is hasznosítható fortélyait. Az oktatófilmek alapján, saját műhelyben való tanulás megtámogatására Céhünk évente 1-2 hetes gyakorlati szaktáborokat szervez az érdeklődő kovácsmestereknek és tanulóknak. Az első szaktábort várhatóan 2011 nyarán rendezzük.
Honlapunk “oktatófilmek” menüpontja alatt a filmek megtekinthetők.
Az oktató filmek mellett elkészítettünk egy 30 perces ismeretterjesztő filmet és 2 db 10-10 perces és riport filmet is. Az ismeretterjesztő film bemutatja a könnyű magyar parasztszekér készítését, összeszerelését. Az egyik riportfilm Végh László 84 éves bognármesterrel készült, melyből megismerhetjük a szekér fajtáit, használatát, jelentőségét a paraszti életben. A másik riportfilmben Dr. Cservenyák László, a mátészalkai Szatmár Múzeum igazgatója bemutatja a múzeum szekérgyűjteményét, és megismerteti a nézőt a szekér kialakulásával, történeti fejlődésével. Ezek a filmek DVD formában érhetőek el Céhünkön keresztül.

Az oktatófilmek közzétételét honlapunk nagyléptékű fejlesztése tette lehetővé. Ez a fejlesztés megteremtette az alapot arra, hogy a későbbiekben tervezett, a kézműves kovácsmesterség egészét átfogó oktatófilmeket bemutathassuk. Jelenleg a további filmek elkészítésének pénzügyi fedezetét próbáljuk előteremteni.
A projekt részeként elkészítettük azt a szakmai tematikát is, aminek alapján elkezdhetjük a tervezett filmek forgatókönyveinek megírását.
A filmek bemutatására, valamint a Céh oktatási programjának ismertetésére a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával 2 napos konferenciát rendeztünk 2010. augusztus 27-28-án a Hagyományok Házában. A konferencián mintegy 60 résztvevő gyűlt össze, köztük a tudományos és szakmai élet számos kiválósága.
A rendezvény megnyitójaként egy rövid bemutató keretében összeállítottuk a program során elkészült parasztszekeret, mely végig a helyszínen maradt a kiállítás részeként.
A szakmai napok fő programjai az elkészült ismeretterjesztő és oktató filmek levetítése, beszámoló a filmkészítés tapasztalatairól, és a Céh továbbfejlesztett honlapjának bemutatása voltak. A filmbemutatókat szakmai előadások egészítették ki.
A konferenciával párhuzamosan kiállítást rendeztünk Mag. Walfrid Huber osztrák szobrász- és kovácsművész munkásságáról. Walfrid Huber Céhünk örökös tiszteletbeli céhmestere, rendszeresen vezet a Céh tagjai számára továbbképző szaktáborokat.
A programpontok mindegyikét szakmai megbeszélés követte. A jelenlévők aktívan és lelkesen vettek részt a közös gondolkodásban, véleményezték az elkészült filmeket és honlapot, nagyrészt pozitív visszajelzéseket adva, de igen hasznos építő kritikával is élve. A beszélgetések témája a népi iparművészet örökségvédelmének kérdéseitől kiindulva a művészi kovács szakma képzésének problémáin át a továbbképzés, távoktatás hosszú távú terveiig ívelt.
A rendezvény sok szempontból sikeres volt. A megbeszélések, viták során sok hasznosítható javaslatot, észrevételt kaptunk a képzési program folytatásához. Számos felajánlás érkezett szakmai, szellemi, gyakorlati segítségnyújtásra, önkéntes munkára.
A szakmai napok híre több olyan fiatal kovácshoz is eljutott, akik szükségét érzik egy szakmai közösséghez való tartozásnak, és be szeretnének lépni a Céhbe. A konferenciát követő céhgyűlésen négyen jelentkeztek tagjelöltnek.
A projekt során elkészített szekeret 2010. november 13-án átadjuk kiállításra a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumnak. Az eseményre a Márton napi Fesztivál keretében kerül sor, ahol a Céh tagjai kovácsbemutatókat is tartanak.

Ez úton mondunk köszönetet a megvalósításban részt vevő és segítséget nyújtó minden szakembernek és támogatóinknak.

A projektben részt vevő szakemberek:

Bognármunkák:

  • Végh László bognármester
  • Takáts Árpád faműves
  • Hajnal Péter önkéntes segítő

Kovácsmunkák:

  • Csiszár Tibor kovácsmester
  • Németh Szabolcs kovácsmester
  • Takáts Zoltán kovács iparművész
  • Szombathy Gábor önkéntes kovácsmester, kovács iparművész
  • Bartos Mihály önkéntes kovács
  • Csiszár Gyula kovácsmester
  • Juhász Győző önkéntes kovács
  • Kocsy Márton önkéntes kovács
  • Molnár József kovács népi iparművész
  • Molnár Péter önkéntes kovács
  • Nausch Géza fémműves iparművész
  • Tóth Attilla önkéntes kovácssegéd

Távoktatási program kidolgozása:

  • Molnár József kovács népi iparművész, Atyamester
  • Jeges András kovács restaurátor, Látómester

Honlapfejlesztés:

  • Daazo Kft.
  • Áprily Zoltán
  • Deák Dániel

Filmkészítés:

  • Freakcinema Kft.
  • Lehoczky Tamás operatőr-rendező
  • Szabó Juli forgatókönyvíró

Projektmenedzser:

  • Szombathyné dr. Nemes Éva

A program támogatói:

  • Norvég Civil Támogatási Alap
  • Kárpátok Alapítvány
  • Nemzeti Kulturális Alap
  • Hagyományok Háza