KOVÁCSÜNNEP BALINKÁN 2025

Loading Events

KOVÁCSÜNNEP BALINKA 2025. 04. 05.

A Magyarországi Kovácsmíves Céh 2025. április 5-én harmadik alkalommal rendez Kovácsünnepet a Fejér megyei Balinkán, a Céh alkotóházában. Balinka a Móri járásban, Bodajk mellett található kisközség, ahol a magyarországi kovácsok egyesülete egy régi parasztportán létrehozta alkotóházát, és működteti kovács tanműhelyét. Itt 2018 óta rendezünk kovácstáborokat. 2023-ban első ízben tartottunk nyílt napot a laikus érdeklődők számára, Kovácsünnep elnevezéssel. Ennek a rendezvénynek a szakmai témája a szegkovács mesterség volt, amit egykor elsősorban a cigány kovácsok műveltek. A 2024 –ben megtartott második Kovácsünnepen a bányakovácsok emléke előtt tisztelegtünk, az egykorvolt bányász-kohász-kovács összetartozást idéztük-, és a közelmúlt bányakovácsainak szaktudását elevenítettük fel.

Az idei, harmadik Kovácsünnep témája a magyar parasztszekér, különös tekintettel a szekér kovácsmunkáira , de megemlékezünk a mára kihalt bognár mesterségről is. A falusi kovács- és bognár mesterek szoros együttműködésben, egymásra utaltságban dolgoztak, a szekér készítés mindkét mesterségben a legmagasabb szakmai teljesítményt jelentette. Ezeket a szakmai értékeket igyekszünk megőrizni, a szekérkészítésről készített filmsorozatunk megtekinthető a Céh YouTube oldalán. A 2025. április 5.-i kovácsünnepen délelőtt 10 órától este 6-ig szekér összeállítás, kerék vasalás, kovácsolás bemutatókkal, kiállítással, előadásokkal várunk minden kedves érdeklődőt.

Details

Date:
április 5.

Venue

Balinka
Petőfi Sándor u. 12.
Balinka, 8055 Magyarország
+ Google Map

Oszd meg ezt a hírt közösségi oldalaidon!

Go to Top