KOVÁCS SZAKTÁBOROK 2020

2020. július-november

Örömmel tájékoztatjuk az érdeklődő közönséget, hogy ismét lehetőségünk nyílt kovács szaktáborok szervezésére. A háromnapos hétvégi táborok havonként egy alkalommal, változó tematikával,kerülnek megrendezésre. A táborokba felnőtt, a kovácsszakmát legalább alapszinten ismerő jelentkezőket várunk, kivétel ez alól az alapképző tábor, ahol semmilyen előképzettség sem szükséges.

A tervezett tábor időpontok:

  • Július 10-12. alapképzés
  • Szeptember 11-13. ütő-vágófegyverek
  • Október 16-18. pántok, zsanérok
  • November 6-8. alapképzés

A táborok helyszíne: 8055 Balinka, Petőfi Sándor u.12.

A táborokban alkalmanként 8-8 résztvevőt tudunk fogadni. A 4 tűzhelyes műhelyünkben, 4×2 tagú csoportokkal, 2 oktató foglalkozik. A szükséges anyagokon és szerszámokon túl biztosítjuk a résztvevők szállását, és napi két meleg étkezését.

A három napos tábor részvételi díja, ami tartalmazza a szállást és napi két meleg étkezést: 50.000Ft.
A résztvevőket a jelentkezések sorrendjében tudjuk fogadni.
A részvételi díj 50 %-át kérjük legkésőbb a tábor kezdő napja előtt 1 hónappal befizetni, a júliusi tábor esetében 2020. július 1-ig, ennek elmaradása esetén a megüresedő helyet a következő jelentkezővel töltjük be.
A teljes részvételi díjat legkésőbb a tábor kezdő napjáig kérjük befizetni az alábbi bankszámla számra:

Magyarországi Kovácsmíves Céh
65700093-10142783

Amennyiben a jelentkező nem jelenik meg a táborban, vagy a jelentkezését nem mondja le legalább a tábor megkezdése előtt 10 nappal, a befizetett foglalót nem áll módunkban visszafizetni!

A jelentkezéseket az alábbi címre várjuk:

Bartos Mihály
nótárius
bartosmihaly81@gmail.com
+36/70 771 9830

OSZD MEG EZT A HÍRT BÁRMELYIK FÓRUMON, AHOL SZERETNÉD

OSZD MEG EZT A HÍRT BÁRMELYIK FÓRUMON, AHOL SZERETNÉD

FRISS HÍREK

FRISS HÍREK

2021-05-06T11:57:02+02:00
Go to Top