KOVÁCSÜNNEP
MAGYARORSZÁGI KOVÁCSMÍVES CÉH

Balinkai Kovácsünnep – 2026. április 18.
Negyedik alkalommal rendezi meg a Kovácsünnepet a Fejér megyei Balinkán a Magyarországi Kovácsmíves Céh. Az idei nagyrendezvény témája az ötvös és a kovács szakmai kapcsolódása – a két mesterség hagyományait mesterségbemutatókon elevenítik fel a szakma elismert mesterei.
A 2026. április 18-ai kovácsünnepen délelőtt 10 órától este 18 óráig várják a Magyarországi Kovácsmíves Céh alkotóházába a látogatókat. A vas és a nemesfémek találkozása kapcsán előadásokat, kiállítást, bemutatókat tartanak, emellett pedig egész nap nyitott műhely programmal és gyerekfoglalkozásokkal várják az érdeklődőket, így minden korosztály ki is próbálhatja, hogy melyik mesterségben ügyesebb.
A Céh évről évre más szemszögből mutatja be a kovácsmesterséget, így volt már szó a szegkovácsokról, a bányakovácsokról, a szekérvasalatok készítéséről – melyekről mind dokumentumfilmet is forgatott, hogy a hagyományőrzők gondolatai, most még élő tapasztalásai megmaradjanak az utókornak és egyre több emberhez eljussanak. A filmsorozat megtekinthető a Céh YouTube oldalán.
RÉSZLETES PROGRAM
10:00 MEGNYITÓ
Wéninger László Balinka polgármestere és Molnár Péter céhmester köszöntője
MESTERSÉGBEMUTATÓK
10:15 Formavas kovácsolása
Bartos Mihály – fém-szakrestaurátor, kovács népi iparművész
Máté Ádám – díszműkovács
11:00 Ezüstműves bemutató – felhúzás, domborítás
Horváth Brigitta – ezüstműves iparművész és szobrász
12:00 Cizellőr-, domborító- és felhúzókalapács kovácsolása
Bartos Mihály – fém-szakrestaurátor, kovács népi iparművész
Németh István – kovács
14:00 Keményforrasztás kovácstűzből
Takáts Zoltán látómester és Kordás István kovács
15:00 Cizellálás
Bajcsi-Nagy Balázs – ötvösművész
16:00 Réz berakás
Molnár Péter – céhmester
ELŐADÁSOK
17:00 Az ezüstművesség története – Horváth Brigitta ezüstműves iparművész és szobrász
17:30 A mokume gane japán fémműves technika bemutatása – Bajcsi-Nagy Balázs ötvösművész
NAPKÖZBEN FOLYAMATOSAN
Gyerekprogramok – ékszerkészítés – Bíró Csaba bronzműves, Tóth Katinka ötvös
Réz domborítás – Páli Attila
Nyitott műhely – kovácsolás – Kordás István, Máté Ádám, Kustán Dániel, Molnár Bendek
Kiállítás
Ötvösszerszám vásár
zenél a 3FaluBanda
HELYSZÍN: Magyarországi Kovácsmíves Céh Alkotóháza, Balinka, Petőfi Sándor utca 12.
Balinka a Móri járásban, Bodajk mellett található kisközség, ahol a magyarországi kovácsok egyesülete egy régi parasztportán létrehozta alkotóházát, és működteti kovács tanműhelyét. Itt 2018 óta rendeznek kovácstáborokat, képzéseket alap- és mesterfokon is. 2022-ben tartottak első ízben olyan nyílt napot, ahova nem csupán a képződni vágyókat, hanem a gyerekeket, családokat, a szakma iránt érdeklődő nagyközönséget is várták. Azóta rendszeresen megrendezik a Céh mesterei a balinkai kovácsünnepet, nem csupán a környékbeliek örömére, mert sokan akár az ország másik végéből is elindulnak megnézni Magyarország egyetlen folyamatosan működő kovács alkotóházát.
Az előző évek kovácsünnepei
Balinkai Kovácsünnep 2025
A 2025-ös, harmadik Kovácsünnep témája a magyar parasztszekér volt, különös tekintettel a szekér kovácsmunkáira, de megemlékeztünk a mára kihalt bognár mesterségről is.
Balinkai Kovácsünnep 2022
2023-ban első ízben tartottunk nyílt napot a laikus érdeklődők számára, Kovácsünnep elnevezéssel. Ennek a rendezvénynek a szakmai témája a szegkovács mesterség volt, amit egykor elsősorban a cigány kovácsok műveltek.